«

»

Trianon

Tisztelt Bagosiak!

Gyászos ez a nap, mégis emlékezni hívunk minden mélyérzésű magyart.

1920. június 4–én, ma 100 éve írták alá a győztes nagyhatalmak a Trianoni békediktátumot, amely azóta is sohasem gyógyuló seb a magyar szívekben. Magyarországot olyan mértékű tragédia, érte, amely példátlan nemcsak a magyar, de a világ történelmében is.

Az I. világháborút lezáró konferencián a győztes Antant hatalmak a béke feltételeiként nagy árat szabtak ki ránk. Az akkor ott tartózkodó magyar delegációnak 1 napot adtak, hogy összeszedjék az ellenérveket az igen szigorú feltételek ellen.

S hogy mi is volt ez a „békefeltétel”, mi volt az ára a békének?

Magyarország elveszítette lakosságának egyharmadát, területének kétharmadát!

Milyen békefeltételek azok, és legfőképpen kinek a békéjét szolgálja az, hogy több millió embert megfoszt a családjától, a falujától, a városától, a barátaitól, a hazájától. Ez nem a mi békénk, ez a mi tragédiánk és a győztes antant hatalmak szégyene. Szégyenteljes békefeltételek, melyek rajtunk kívül Németországot, Ausztriát, Törökországot és Bugáriát is sújtották, okot adva a második világháború kirobbantására, ami miatt újabb 50 millió ember veszítette életét!

Gróf Apponyi Albert valamennyi magyar szívéből beszélt amikor minden lehetséges módon megpróbálta a lehetetlent.

Beszéde egyik legmeghatóbb részletével idézzük fel a trianoni tragédiát.

Tegnap óta a helyzet számunkra megváltozott: hivatalosan tudomásunkra hozták a békefeltételeket. Érzem a felelősség roppant súlyát, amely reám nehezedik abban a pillanatban, amikor Magyarország részéről elsőnek kell szólnom ezekről a feltételekről. De tétovázás nélkül nyíltan kimondom, hogy a békefeltételek, úgy, amint Önök szíveskedtek azokat nekünk átnyújtani, hazám számára lényeges módosítások nélkül elfogadhatatlanoknak látszanak. Tisztán látom azokat a veszélyeket és bajokat, amelyek a béke aláírásának megtagadásából származhatnak. Mégis, ha Magyarország abba a helyzetbe állíttatnék, hogy választania kellene ennek a békének az elfogadása vagy aláírásának visszautasítása között, úgy tulajdonképpen azt a kérdést kellene feltennie magának: legyen-e öngyilkos azért, hogy ne haljon meg.”

Hiába telt el 100 év. Trianon tarthatatlansága és igazságtalansága, azóta is sokkolja a magyarságot, éljenek a földgolyó bármely részén is. Szabó Dezsővel vallva; hogy minden magyar felelős minden magyarért.

És mégis nem telik el év, hogy ne emlékeznénk erre a napra, és hisszük azt, hogy el kell jönnie annak az időnek amikor részünkre is igazságot szolgáltatnak. Ha a zsidóknak kétezer év bolyongás után lehetett újra hazája Palesztinában, úgy 100 év után még mi is joggal várhatjuk, hogy Szent István öröksége, a Kárpát-medence, melyet az Isten is egy népnek teremtett ismét magyar lesz.

A Magyarok Világszövetsége találóan fogalmazta meg egy kiáltványában, hogy magyar az, akinek fáj Trianon.

A megemlékezésemet Pósa Lajos: Magyar vagyok c. versének idézetével zárom:

„Magyar vagyok, magyar; magyarnak születtem,
Magyar nótát dalolt a dajka felettem,

Magyarul tanított imádkozni anyám
És szeretni téged, gyönyörű szép hazám!”

Isten óvja a magyarságot!

2020. június 4-én 14 órakor koszorúzás lesz a Trianoni emlékműnél.

Szabó Lukács Imre

polgármester

és a Képviselő-testület tagjai: Fehér Tiborné alpolgármester, Szegény Sándor alpolgármester, Bródi Józsefné képviselő, Nagy Károlyné képviselő, Pallás Károly képviselő, Szabó Károly képviselő.