↑ Return to Programok

2017

2017. 12. 22.
Karácsonyi ünnepség

 

 

2017. 12. 14.
Zenés színházi  előadáson jártunk

 

2017. 12. 13.
Karácsonyi készülődés II.

Több foglalkozáson is volt lehetőség karácsonyi díszek és ajándékok készítésére.

 

2017. 12. 13.
Karácsonyi készülődés I.

Lakóinkkal karácsonyi díszeket és apró, kis ajándékokat készítettünk,
mellyel megajándékozhatták hozzátartozóikat, unokáikat, dédunokáikat.

 

 

 

EGY SZOKVÁNYOS NAP:

Lakóink szívesen töltik szabadidejüket az intézmény aulájában, ahol „mindig van kivel beszélgetni”.

 

2017. 12. 06.
Mikulás

Az idei évben egyik dolgozónk töltötte be a Mikulás szerepét.
Nagy sikere volt a lakók körében, az ágyhoz kötött ellátottak arcára is sikerült mosolyt csalnia.

 

 

 

2017. 12. 05.
Cappuccinozás:

Lakóink karácsonyi emlékeikről meséltek, karácsonyi dalokat hallgattunk, tehát hangolódtunk a karácsonyra. Mindezt tettük egy finom habos cappuccino kortyolgatása mellett.

 

2017. 12. 04.
Adventi naptár készítés

Decemberi kézműves foglalkozásainkon a karácsonyra készültünk, itt például adventi naptárt készítettünk.

 

 

 

 2017. 12. 02.
Színház

Az Önkormányzat szervezésében látogatott el kis falunkba a Nagyváradi Magyar Színház társulata.
Az előadás címe: Pardon, tévedtünk!

 

 

2017. 12.01.
December elején került megrendezésre a november hónapban ünneplő lakóink köszöntése.

 

 

2017. 10. 27.
Idősek Napja:

Lakóink kellemes délutánt töltöttek a színvonalas műsort nézve és a finom ebéd elfogyasztásával a minden évben megrendezésre kerülő Idősek Napja rendezvényünkön. Fellépőink között köszönthettük a község óvodásait, lakóinkat, dolgozóinkat és Nádasdy László nótaénekest. A finom ebédet Szabó Károlyné, Margitka néni hozzátartozónknak köszönjük. Szórakoztatásunkról Budai Adorján zenész gondoskodott. Köszönettel tartozunk Fehér Tiborné Alpolgármester Asszonynak, aki gyönyörű hangjával ismét elkápráztatott bennünket.

 

 

2017. JÚLIUS
NÉV – ÉS SZÜLETÉSNAPOK
A nyár nem telhet el szalonnasütések és bográcsozások nélkül.
Júliusban a házi segítségnyújtásban dolgozó kolléganők,
Kósa Ádámné és Nagyné Barta Andrea főztek lakóinknak finom pörköltet
a megrendezésre kerülő név- és születésnapi ünnepléskor.

 

 

2017. JÚNIUS
MIKEPÉRCSI FŐZÉS :

Minden évben meghívást kapunk a mikepércsi Szociális Otthonba,
az ott megrendezésre kerülő főzőversenyre és lehetőség nyílik tehetségünket is megmutatni.
Az intézményt lakóink előadása és az Őszirózsa népdalkör nótacsokra képviselte.

 

 

2017. JÚNIUS
ÓVODAI BALLAGÁS
Néhány lakó részt vett az ovisok ballagási ünnepségén,
ahol az otthon dolgozóinak gyerekei és unokái is színpadra léptek.
Nehéz szavakat találni arra az örömre, boldogságra,
ahogy ellátottjaink ecsetelték a kis óvodások előadását.

 

 

 

2017. 06. 30.
Júniusi név- és születésnapok
Minden hónapban megünnepeljük az aktuális hónapban születetteket, illetve névnaposainkat.
Ez alkalommal szalonnasütéssel egybekötve tettük ezt.

 

 

2017. MÁJUS

ESKÜVŐ AZ OTTHON ÉLETÉBEN
2017. májusában mondta ki egymásnak a boldogító igent Szilágyi Brigitta gondozónőnk és párja, Fórizs Lajos.
Az ifjú pár az esküvő alkalmával meglátogatta az otthon lakóit,
akik megtáncoltatták a menyasszonyt és a vőlegényt,
illetve verssel és lakodalmas köszöntővel hálálták meg kedvességüket.

 

Brigi lagzi

ANYÁK NAPJA:
Intézményünkben szokássá vált, hogy
Anyák napján mi is köszöntjük az édesanyákat, nagymamákat, dédnagymamákat.
Természetesen most is itt jártak nálunk a szomszédos óvoda kis lakói,
és elkápráztattak bennünket verseikkel és dalaikkal.

 

 

2017. 04. 27.
Áprilisi név- és születésnapok
születésnaposok:
Breznyitczki János, Gócza Irén, Gáspár Gyuláné, Gömöri Istvánné,
Jankovics Béla, Lovász Józsefné, Papp Ernő, Varga Lajos
névnaposok:
Jankovics Béla, Réz Gyula, Kocsi Gyula, Füle Tibor

 

04. 12.
Húsvéti tojásfa állítás

 

03. 30.
Márciusi névnap és születésnap
születésnaposok: Elek Istvánné, Karai Lászlóné, Lengyel Miklósné, Papp Illésné, Szabó Lászlóné, Tóth András
Névnaposok: Nagy József I. és Nagy József II.

 

 

 

03.08.
Nőnap
Verset mond Kocsi Gyula, Tóth András, Katona Antal

02. 23.
Névnapok és születésnapok ünneplése
névnaposok: Szabó Károlyné, Lengyel Miklósné, Elek Istvánné, Hadzsi Györgyné, Karai Lászlóné, Szabó Gerzsonné,
születésnaposok: Nagy Lajosné, Ábri Istvánné

 

Farsang

2017. 02. 17.

 

 

 

Pótszilveszter
2017. 01. 20.

 

 

 

 

Januári név- és születésnapok ünneplése
2017. 01. 12.